Memories (ChunJoe)
2013. október 22., kedd
Felhúzom lábaimat, majd térdemen összekulcsolom kezeimet, fejemet pedig ráhajtom. Csendben szipogok tovább. Felszínre törnek régi emlékeim, amik kettőnkről szólnak. ChunJi-ról és rólam. Most, hogy jobban belegondolok, mindig én kezdeményeztem, hiába ő az idősebb. És most mégis... mégis én sírok miatta. Úgy érzem, összetörtem. Többé már nem tudok bízni az emberekben. Átvertek... csúnyán átvertek. Többé látni sem akarom ChunJit. Még a többieket sem... Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha egyszerűen csak kilépnék a Teen Top-ból. Minsoo hyung jobb rapper, mint én. Csak az Angelök... csak miattuk vagyok bizonytalan. Na és ha azok az Angelök, akiknek én vagyok a biasuk, többé nem fogják szeretni a Teen Top-ot? Baromság! Lee Byunghun ezt azonnal verd ki a fejedből! Ilyenre még csak gondolni sem szabad!
Egy újabb emlékkép villan fel...
- Byunghun... – susogta fülembe szenvedélyesen ChunJi.
- Chanhee... nem fáj? – kérdeztem aggodalmasan. Már két ujjal is tágítottam.
- Nem – rázta meg erőtlenül fejét. Szemeiben könnyek sorakoztak. – Csináld...
- Mazochista állat – mosolyodtam el halványan.
A 3. ujjamat is belényomtam. Fájdalmasan felnyögött. Kihúztam ujjaimat, majd beléhatoltam. Egy kis ideig mozdulatlan maradtam - hagytam, hadd fújja ki magát. Óvatosan ki-be kezdtem mozgatni. ChunJi ráharapott mutatóujjára, így tompította hangját. Félt, hogy a többiek is tudomást szereznek a viszonyunkról. Gyorsítottan a tempón. Még szenvedélyesebben kezdtem mozgatni. Ez körülbelül negyed órán keresztül így ment. ChunJi nem bírta tovább. Be kell valljam, én is képességeim határán voltam. Pár percig csak feküdtünk egymás mellett, miközben hangosan lihegtünk. Óvatosan ChunJi felé fordultam, akinek szemeiben még mindig ott csillogott pár könnycsepp, ami nem folyt le.
- Nagyon fájt? – húztam el számat.
- Nem... – rázta fejét. Tekintetemet ajkaira szegeztem. Vészesen közeledni kezdtem felé enyéimmel, majd rátapasztottam. Kezeimmel hasát simogattam. Elégedett nyögésekkel adta tudtomra, hogy élvezi. Egyre lejjebb haladtam. Már nem ajkait, hanem nyakát támadtam. Egy helyen annyira kiszívtam, hogy napokig ott maradt egy vörös folt. Égett is miatta szegény feje rendesen.
A szívembe marr ez az emlék. Elterülök az ágyamon, majd újra kitör belőlem a kétségbeesett zokogás. Abban reménykedem, hogy valaki a segítségemre siet. Hogy valaki segít talpra állni.
- Segítség... valaki... – kiáltozom megállás nélkül. Hiába minden. Senki sem segít. Senkinek sem számítok. Bárhogyan üvöltözhetek, nem hallja senki. Cipőkopogást hallok. Mintha valaki itt járkálna... nem, az lehetetlen. Biztosan csak hallucinálok.
- Byunghun... – szólal meg egy hang. Olyan, mint... mint ChunJié! Nem, az lehetetlen. Annyira hiányolnám, hogy már képzelődök is róla? Ez beteges. – Byunghun... – siet az ágyamhoz, majd leül mellém.
Tekintetemet rászegezem. Egyik kezemet óvatosan kinyújtom. Meg akarom érinteni, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg itt van-e. Mikor kézfejem hozzáér vállához, sokkos állapotba kerülök. Nem lehet... biztos, hogy csak képzelődök. Vagy álmodok.
- Chanhee... – suttogom magam elé. – Chanhee, te barom! – tör ki belőlem.
- Byunghun, kérlek, nyugodj le... én csak azért jöttem, mert... látni szerettelek volna – mondja alig hallhatóan.
- Mit akarsz?! Nem látod, mit tettél?! – támadom le.
Nem mond semmit, csak közelebb húz magához, és szorosan átölel. Tágra nyílt szemekkel bámulom a szobám ajtaját, ChunJi válla felett. Az eszem azt súgja; engedd el! Nem szabad bíznod benne! Nem hihetsz neki! Újra elárulna! Ne tedd ezt! De a szívem teljesen az ellenkezőjét diktálja; Itt van! Eljött csak azért, hogy lásson!
- Sajnálom, Byunghun, sajnálom – leheli nyakamba. Érintésétől kiráz a hideg.
Már csak attól is, hogy itt van. Érzem leheletét a bőrömön. Az illata még mindig olyan, mint eddig. Ugyanaz a kellemes ChunJi-illat. Nem tudom, mihez kezdjek. Megbocsássak neki? Vagy küldjem el? Karjaimat lassan felemelem, majd hátára helyezem, és hozzá simulok.
- Szeretlek – suttogja.
- Én is...
– hunyom le szemeimet.
Love
14:00
0 Comments
Received:
Write Comments
1. rész
2013. október 21., hétfő
Kibaszott hideg van! Utálom a telet. Ennek a köcsögnek is most jut eszébe, hogy "hoppá, ez a japán kölök is él még! Át kéne hívnom egy kis numerára. Ez lenne az első télen!". Csodálatos.
- Im Woo Jin, kinyírlak! - ordítom bele a nagy világba. Persze ezt is a legforgalmasabb utcán kellett megtennem. Ilyen az én szerencsém. A legtöbb ember felém néz, hogy ugyan már, mégis ki ez az idióta elmeroggyant, aki fényes nappal visítozik az utcán. Na, mindjárt ott vagyok, már csak pár lépés. Megnyomom a kaputelefonon a 10-es gombot (?), és várom, hogy ez a barom felvegye.
- Itt Min Jae ügyeletes beszél a szöuli rendőrségről, miben segíthetek? - hallom Woo Jin hangját.
- Mi az, hogy szöuli rendőrség, te gyökerek gyöngye?! Mi olyan sürgős? Miért kellett ide jönnöm? Válaszolj már, te fasz! - toporzékolok, mint egy idióta.
- Na, csak ide értél. Sokáig tartott - sóhajtja.
- Meghalsz... - csikorgatom fogaimat. Nem válaszol. Az ajtó fülsüketítő hanggal jelzi, kinyílt. Feltépem, szinte kiszakítom a helyéről, majd betrappolok a lépcsőházba. A harmadik emeleten megállok, rácsapok a kilincsre, és az ajtó kinyílik. - Meghalsz! - ugrok be a lakásba. Arra számítottam, hogy amint megérkezem, Woo Jin megijed tőlem, de... de itt sincs. Beljebb lépek, becsukom az ajtót, és körbe nézek. Ez hihetetlen... - Hé, hyung! Merre vagy? - forgolódok. A következő pillanatban valaki a hátamra ugrik. - A kurva anyád!
Lábait összekulcsolja a derekamon, kezeivel erősen belém kapaszkodik.
- Baszd meg, Shou, burulunk! - szitkozódik Woo Jin. Épp hogy befejezi a mondatát, már a földön fekszünk. Legalább puhára estem. Megfordulok, így szembe kerülök a félig-meddig meztelen Woon-nal. Kidolgozott felsőtestén nincs semmi... egy szál boxerben mászkál télen ez az idióta. - Hallod, Pupák-chan, szállj már le rólam - nyöszörgi erőtlenül.
- Mit kapok? - húzom az agyát.
- Egy pofont, ha nem emeled fel a formás kis valagadat - puffog.
- Szóval... fenyegetőzöl, ha jól értem - töprengek. - Megéri ez nekem?
- Ha nem akarsz kék monoklikkal bandukolni az utcán, igen!
- Na, nyugi van, elmebeteg hyung! - simogatom a feje búbját.
- Szállj már le! Rohadt nehéz vagy! - erőlködik.
- Na jól van... - sóhajtom egy szemforgatás kíséretében, majd feltápászkodok róla.
- Nehéz volt? - fintorog.
- Igen - húzom el a számat. Szemforgatva közelebb lép, elkapja kezem, majd szorosan magához ölel. Ettől a cselekedetétől elpirulok. Érzem, ahogyan vér szökik az arcomba. - Elmebeteg hyung, mit művelsz? - kezdek feszengeni. - Engedj már el!
Megpróbálok kiszabadulni szorításából, de nem sikerül. Arca egyre közelebb kerül enyémhez. Ajkait enyéimre tapassza. Nyelvével összekulcsolja enyémet, és nem engedi el. Kezével hasamat simogatja. Kiráz a hideg érintésétől. Végül visszacsókolok. A vad csókcsatánk közben egyre közelebb érünk a kanapéhoz, végül hyung ledönt engem, majd rám nehezedik.
- Szűk a hely... - mormolja maga elé. Kitágult szemekkel pillantgatok rá, mire nemes egyszerűséggel felkap ölébe, és átfut velem a szobájába.
- Hyung, mit akarsz? - dadogom. Nagyon is jól tudom, mit akar... ez kissé megrémiszt, hisz már nagyon rég csináltuk, és azt hiszem... kijöttem a gyakorlatból.
Hyung nem válaszol. Kaján vigyor ül ki képére. Ismét letámadja ajkaimat, ezúttal bele is harap. Pólómat letépi rólam. Keze egyre lejjebb csusszan, már a nadrágomban, sőt az alsónadrágomban matat. Pír ül ki arcomra cselekedeteitől. Kezeimet megfogja, majd a boxerére helyezi. Azt hiszem azt akarja, hogy vegyem le róla... Egyre lejjebb húzom boxerét. Férfiassága már... Nem merek odanézni. Miért vagyok ennyire zavarban? Woo Jin hyung önfeledt nevetésben tör ki.
- Mégis mi ilyen vicces? - háborgok.
- Mikor lettél te ilyen félénk és aranyos? - dönt le az ágyára. Kezeimet fejem mellé emeli, majd csuklómnál lefogja.
Időközben rólam is lekerült a boxer. Számról áttér nyakamra, majd szívni kezdi. Most már nyögdécselek is. Mutatóujját sunyin, észrevétlenül becsúsztatja, majd tágítani kezd. Pár perc után még egy ujját belém tolja. Kétségbeesetten felnyögök.
- Hyung... kérlek... ez fáj... - suttogom. De hiába. Nem áll meg. Sőt. Egyre gyorsabban a magáévá akar tenni.
Love
21:08
0 Comments
Received:
Write Comments
